Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2020. október 10.

Első Online Világverseny – 19. játéknap

Az elődöntők második fordulója is sok izgalmat hozott, a mieink továbbra is jól szerepelnek, 13 ponttal nyerték a második menetet, és 10-zel vezetnek a félidőt jelentő 40 parti után. A névadó szponzor Nick Nickell ezúttal is beültette magát, az első 10 partiban játszott.

Gulyás Dániel
2020. október 8.

Első Online Világverseny – 18. lejátszás

Az elődöntőkkel folytatódott az online világverseny. A magyar-izraeli csapat megint belehúzott a párosításnál, mivel az élen végző Salvo nem merte őket választani, így a szintén számtalan nagy címmel rendelkező, második kiemelt Nickell csapat ellen kell asztalhoz üljenek, ezúttal már 4x20 leosztásos meccsen. (Érdekesség, hogy korábban ebben a csapatban játszott hosszú évekig Meckstroth–Rodwell, akiket a negyeddöntőben legyőztek a mieink, de tavaly szerződést bontottak velük.) Folytatás péntek este, és végre lehet követni a magyarok játékát a BBO-n!

Nagyiván Gábor
2020. október 7.

Maradj Online Csapatbajnokság – 4. játéknap

Csak egyetlen mérkőzés eredménye hiányzik a bajnokság negyedik fordulójából, mert két csapat kivételével minden egység a virtuális asztalhoz ült. A zuhanyhíradó szerint azonban ezek az eredmények még nem véglegesek, mert elég sok a reklamáció. Az A-csoportban a veretlen GAMAX 18 győzelmi ponttal, azaz egy mérkőzésnyi előnnyel elhúzott, mert riválisaik, a Galim és a Visoft egymással játszott, és az addig pariban második Visoft olyan súlyos vereségbe szaladt bele, hogy az ötödik helyre csúszott le a tabellán. Pedig jó pillanataik is voltak.

Gulyás Dániel
2020. október 6.

Első Online Világverseny – 17. játéknap

Fantasztikus magyar siker az online világversenyen, a HUNISR csapat bejutott az elődöntőbe! Ellenfelük talán a lehető legnehezebb volt a másik 7 csapat közül. Hacsak ennyit mondunk, hogy Meckstroth–Rodwell, Helness–Helgemo, akkor mindenkinek összefut a nyál a szájában, szép játékunk legjobbjai közt is a legjobbak. Nos, ezt a csapatot kapták a mieink, és két játéknap után a különbség 2 pont volt ide, azonban az első két nap egy-egy menetre beszállt Levine, a csapat szponzora, de erre nem számíthattunk a harmadik, mindent eldöntő csatában hétfőn, és nagyon izgultunk, tudjuk-e szorosan tartani a meccset. Nos, nem csak tartottuk, hanem egyenesen lemostuk őket! 55 pont különbség 20 partiban nem mindennapi különbség.

Darvas Róbert
2020. október 6.

A kártyák mesélnek: Dr. Strom esete – A Kőr Tízes a dummyt sajnálja

– Szabály szerint a dummy osztályrésze a hallgatás; milyen keserves helyzetbe kerül aztán néha a dummy, aki jól kombinál és látja, hogy partnere feltartóztathatatlanul rohan a marhaság felé. Valóban tantaluszi kínokat szenved szegény. Dr. Strom is ilyen helyzetbe került:

Gulyás Dániel
2020. október 5.

Első Online Világverseny – 16. játéknap

A negyeddöntők középső húszasát és a vigaszverseny második meccsét játszották az Első Online Világversenyen vasárnap este. A felemás sikernek a semleges nézők örülhetnek: bár mi kikaptunk 22 ponttal a World Trophyn, a HUNISR kis hátrányát kis előnyre fordította és az utolsó játékrész előtt vezet a Meckstrothékkal és Helgemóékkal felálló Levine ellen.

Gulyás Dániel
2020. október 3.

Első Online Világverseny – 15. játéknap

Megkezdődött az Első Online Világverseny rájátszása, illetve vigaszversenye. Fura módon a mi versenyünkön 16 leosztásos meccsek vannak, míg a KO-fázisban maradtak a 20 partis szegmensek, így nem voltak közös partik. Az izgalmakat fokozandó, először pár parti a mi mérkőzésünkről, ahol az ellenfél többször óvatosabban licitált, és a lapok őket igazolták, aztán megnézzük, mire jutottak az izraeli Alon Birmannal (a címlapfotón – forrás: LoveBridge) megerősített magyarok a világsztárok ellen.


Gulyás Dániel
2020. október 1.

Első Online Világverseny – 14. játéknap

A mindent eldöntő szerda esti fordulóban a magyar-izraeli HUNISR csapat elérte álmát, és magabiztosan, negyedik helyen bejutott a rájátszásba, gratulálunk! A nagyon magas színvonalú meccsen mindkét félidőben egy számjegyű IMP-t szereztek a csapatok (7–2, 9–3), összességében 16–5-re nyertek a mieink, és várhatják a pénteki negyeddöntőt. Saját mérkőzésünknek semmi tétje nem volt, ha csak az nem, hogy jó szájízzel zárjuk a 14 fordulós versenyt. Nos, ez sikerült, viszonylag kevés hibával, de elég sok pontos mérkőzésen 61–39-re nyertünk (összesen 100 pont a másik magyar meccs 21-ével szemben, látszik a különbség).

Nagyiván Gábor
2020. szeptember 30.

Maradj Online Csapatbajnokság – 3. játéknap

Mintha a Böszörményi úton játszottak volna a csapatok, olyan katonás rendben zajlottak a mérkőzések, és egy kivétellel ismét sikerült lejátszani az összes meccset a bajnokság harmadik fordulójában. Az A-csoportban az örök rivális két csapat, a GAMAX és a Galim csapott össze a virtuális asztaloknál, és velem együtt a legtöbb kibic is ezt a találkozót vette célba az egérrel, a tablettel vagy az okos telefonnal. Nagyjából már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, köszönhetően az alábbi partinak.

Gulyás Dániel
2020. szeptember 29.

Első Online Világverseny – 13. játéknap

Hétfő este a két magyar érdekeltségű csapatnak más terve volt: míg mi a tisztességes befejezésben reménykedtünk, a HUNISR a továbbjutásért harcolt. Jó hír, hogy legalább az egyik sikerült, Winklerék nyertek, és az ötödik helyről várják az utolsó svájci fordulót! Nálunk sajnos „kísérleti bridzs” folyt – ez a szakkifejezés azt jelenti, hogy a tét nélküli meccsen sok bénaságot követtünk el, és bár az ellenfél is igyekezett, nem tudott annyit hibázni, mint mi, és simán, 87–55-re nyert.